csütörtök

Gyarapodó szóállomány

Könyvtárban mindig könnyebb könyvet írni, ha valakinek kétségei vannak, próbálja ki bátran. Csak semmiképpen ne kérje el a wifi-jelszót, mert az bármely helyszín előnyeiből sokat lefarag.

Még mindig nagyon kísérletinek érzem a dolgot (komolyan, mintha valaki más írná a szöveget), de igyekszem nem megijedni, hajrá, hajrá, mondogatom serényen.

Így figyelnek engem a halott német filozófusok a könyvtárban:

kedd

Öt plusz egy az éves könyvfalásból 2014

Serényen karcolódnak az éves legjobbez és legjobbaz-listák, minek okán én is megosztom itten a könyves besztofomat. Ilyet először tavaly csináltam (íme, ő az), és az a bejegyzés, mint utólag kiderült, az ismerőseim körében átlényegült ajándékkönyv-tippgyűjteménnyé, amire tekintettel most (is) igyekszem még beszerezhető tételekből kiválogatni a címeket.

Összesítés
Idén valamivel több könyvnek jártam a végére, mint tavaly (a Moly nyilvántartása szerint eddig hatvanötnél tartok, ebben persze nincs benne semmi, amit Az arany cimbalomhoz olvastam, mert az olvasmányok szintjén se akartam lelőni a regény poénját). Az évet Havasréti József Szerb Antal-monográfiájával kezdtem, míg a tavalyi évet Lawrence Block Az apák bűnei c. Scudder-remekével zártam. (Enyhén cikkcakkban olvasom a scuddereket, na.)

Az összbenyomásom az olvasottakról kissé haloványabb, mint tavaly, idén nem akadtam bele olyan lehengerlő meglepetésbe, mint a Fejtől s lábtól volt tavaly.
Persze azért akadt bőven élvezetes darab idén is - mindig akad, ez a mi nagy szerencsénk -, ezekből emelek ki alább 5 + 1 darabot, többnyire az olvasást még melegében követő molyos értékeléseimet mellékelve hozzájuk, az olvasás dátumával.

És rögtön csalok is, mert ezt itt a tavalyi lista elkészítése után, de még 2013-ban olvastam (dec. 15-19.)
Thomas Pynchon: Beépített hiba
Szörfnoir/Ford Fairlane ifjúsága, mondanám, ha lenne bármelyiknek értelme. Larry Sportello (a nevek csodálatosak, a kedvenceim Flatweed és Borderline ügynökök) kaotikus, látszólag sehova se tartó, mégis akciódús és eredményes nyomozása, amiben a percenként elfüstölt spanglik az útjelzők. A párbeszédek és a sokszor teljesen abszurd reakciók harsány nyihogást csaltak ki belőlem, és (hálistennek) semmi se jött be, amit vaskos előítéleteim alapján egy Pynchon-regénytől vártam.

Oravecz Imre: Ondrok gödre
(aug. 10-15.)
Idén ez vívta ki nálam a kortárs magyar ún. szépirodalmi műfaj bajnoki címét, valószínűleg nem függetlenül attól, hogy a megelőző hónapokat a századfordulós paraszti életbe vágó levéltári búvárkodással töltöttem.  Az Ondrok gödre talán legnagyobb erénye a lefegyverzően sallangtalan, egyenletes ritmusú történetszövés. Egy paraszti generációváltás tanúi vagyunk, ami nemcsak az apa-fiú történeten, hanem a modernizáció, na nem betörésén, inkább beszivárgásán keresztül is értendő. De ez a regény nem ám a fülig-nyomorban-dagonyázunk-nincsen-remény-mind-meghalunk unalomig ismert esztétikájának van alárendelve. Az Ondrok gödre ennél jóval univerzálisabb: öröm, bánat, szerencse, tragédia, egyéni és általános mind jelen van benne, az alcíme ezért is lehetne simán "Bevezetés ükapád életébe".


John le Carré: Törékeny igazság
(márc. 15.)

Éjfélkor kezdtem bele, mondván, elalvás előtt átpörgetek pár lapot, aztán 6:26-kor tettem le, befejezve. Igen, ez egy értékelés. (Az igazsághoz hozzátartozna a rákövetkező nappal nyomorúságának értékelése is, de azt majd egy másik közösségi oldalon.)

George Simenon: Maigret és a három nő
(márc. 12-13. Simenonból minden éves listámra kell min. egy)

Bérház, gyűlölettel átitatott falak, pénz, nők, pénz, nők, pénz – és a végén persze konyak. Párizs minden Maigret-regényben olyan, mint egy szorongó kisváros.
Henning Mankell: Tűzfal
(okt 4-11.)

Még nem olvastam mindet, de nagyon úgy fest, hogy ez az egyik legjobban sikerült Wallander-sztori. Mindenből bőven adagolt Mankell, amit a regényeiben szeretek: a szuperképességektől különben is mentes, mélyen és jó értelemben véve közönségesen emberinek ábrázolt nyomozó a szakmai és a privát életében is meglehetős kihívásokkal küszködik, pedig derekasan próbálkozik. Mankellnél aztán kevés olyasmivel találkozunk, ami a skandináv krimi némelyik, sorozatgyártásos darabjában megtalálható, szélsőségeknek alig van nyomuk. Wallandernek fáj a torka, használt autót vesz, zokniban üldözi az ellent az éjszakai szántóföldön – az ilyen hétköznapiasságoktól lesz számomra egy Mankell-krimi átélhető és élvezhető. 
(Ez azt is jelenti, hogy aki egy krimiben a hajmeresztő, véres fordulatokat és az übernyomozót kedveli, annak nem fog tetszeni. A wallanderek komótos, néha kimondottan sivár darabok.)

+1:
Egyrészt azért kakukktojás, mert szintén 2013 végén olvastam (nov. 30-dec. 4.), másrészt mert már képtelenség előtúrni könyvesboltból. De ha antikváriumban vagy a könyvtárban ráakadtok, legalább a gondolatával játsszatok el. Ó, és ajánlom mellé Claire Tomalin Dickens-életrajzát, én gyakorlatilag kombóban emeltem be a kettőt, és ez vsz. mindkét műnek előnyére vált.

Susanna Clarke: A Hollókirály
Mintha egy Henry Fielding-regény és egy angolszász rémtörténet-gyűjtemény között szlalomoznánk folyamatosan. Szellemes, elegáns, fordulatos, eredeti. (Viszont ha unod Dickenst vagy akár Jókait, bele se kezdj.)

csütörtök

Írósimogatás szombaton

Szombat délután lesz a Mikában a Moly szokásos születésnapi ünnepélye.

Program:
  • szexi blokk (Závada Péter és Kemény Zsófi) 4-kor,
  • ömm, idősebbek Arany Alkony délutánja (Kemény István és én) 6-tól.
És torta, meg minden! Gyertek, gyertek!

Hivatalos meghívó:

"Kedves molyok, nagy szeretettel hívunk titeket, hogy ünnepeljétek velünk a Moly 6. születésnapját!

Tervezett program:
15:00-16:00 érkezés, találkozás, tombola, könyvjelzők és tortaverseny*
16:00 Vendégünk Závada Péter és Kemény Zsófi
kb. 17:20 irodalmi kvíz (segítségünk: Halász Margit)
18:00 Vendégünk Baráth Katalin és Kemény István
19:00 tombolasorsolás* és torta
Utána kifulladásig szabadprogram :)

* ezekből a könyvekből válogathatnak a tombolán nyertes molyok:
http://moly.hu/polcok/tombol-a-polc-6-moly-szulinap "

szombat

Mégis megbotlik

A lónak négy lába van, nekem öt regényem, most viszont, hogy valami újba kezdtem, egészen olyan, mintha még sose csináltam volna ilyet. Nem tudom eldönteni, jól csinálom-e, tetszeni fog-e, és úgy egyáltalán: így kell-e regényt írni. Nem beszélve arról, hogy az előzmények (mármint egy viszonylag jól bejáratott regénysorozat) csak nehezítik a dolgom, mert 1. nem sok hasznát veszem a Veronnál szerzett gyakorlatnak, más a történet, és főleg nagyon-nagyon más a választott elbeszélésmód 2. be kell vallanom, ezúttal sokkal jobban aggaszt az olvasó várható véleménye, mint amikor A fekete zongorát írtam. (Sose jelentessétek meg a regényeteket! :))

5700 szónál tartok, és közben muszáj szünet nélkül arra biztatnom magam, hogy ne törődj semmivel, csak élvezd, ne állj meg mondat közben, csak írj, ne gondolj másokra, csak arra, te mit akarsz. Ami borzasztó önző képet mutat, de másképp nem megy. Elég lesz megijedni akkor, ha más is olvassa. Ugye?


A kép forrása.

kedd

Hátország - egy új krimi

Reklámos pályafutásom fénypontját kétségtelenül a rádióreklámok jelentették. Egész jól éreztem magam a hangstúdiókban, hangmérnökök és színészek között, szerettem a hangot mint médiumot (amiben annak a sajnálatosan önző szempontnak is szerepe van, hogy sokkal kevésbé kellett magam rábízni vizuális szakemberek - értsd: grafikusok - hozzáértésére), és már-már lelkesen kísérleteztem mindenféle zenék és hangeffektusok megjelenítő erejével.

Szóval nem csoda, ha végül itt kötöttem ki. Most úgy fest, lesz is belőle (jövő évben valamikor) hangzóanyag, de azért ránk fér a drukkolás.


Egyébiránt a darab egy 1918-as pillanatkép volna, a "kamarakrimi" műfaji keretei között. A helyszín ismét csak egy bácskai kisváros, ismét csak sok női szereplővel, ezúttal azonban nem Dávid Veron nyomoz...

Ó, és ez a 150. bejegyzés a blogon. Amikor az elsőt írtam, még kiadója se volt A fekete zongorának. Asszem, van itthon pár miniisler meg egy dugi sör a frigó aljában, illik a kerek számhoz.
(Rossz szóvicc jeligére természetesen.)

Pótcselekvés no. 8692

Roppant alapvetőnek látszó felesleges dolgok, amiket az ember (én) regényírás helyett szerez be a regényíráshoz. A saját ütemtervem szerint kb. egyhetes csúszásban vagyok. És ez természetesen nem zavar. Most még!


szombat

Új novella: A GYÁSZHUSZÁR ELLOVAGOL

Markovics Izidor, a Függőleges egy gyomorfájós nyomozója visszatér, hogy egy temetőcsősz ügyében szimatoljon, továbbra is a húszas évek Pestjén.
Fogyaszd egészséggel.

Ja, és innen elvileg letölthető mobi formátumban.

szerda

Nyerj Scudder-krimit!

Ebben a játékban egy regimentnyi detektív szerepel.

A sasszeműek között a SÍROK KÖZÖTT c., magyarul frissen megjelenő krimit sorsolom ki. Ez az, amiben Liam Neesonnak elrabolják a... Ja nem, az másik.

Szabályok és minden más a Facebookon, itt.

szombat

HOLTODIGLAN // GONE GIRL

Jön a film, úgyhogy frissítsük föl olvasmányélményeinket. (Tavaly májusban írtam ezt a GEEKZnek.)


Jegyesoktatás Rohadt Ribanccal és Anyu Kedvencével


Gillian Flynn: Holtodiglan (Gone Girl)

Nálatok megvolt már a „csavard vissza a fogkrémes tubusra a kupakot”? És a „te elfelejtetted, hogy ma este anya születésnapjára megyünk”? Esetleg a „nem tudnál ebéd után rögtön elmosogatni, mert úgy nem szárad rá a maradék”? A „már megint elfelejtetted a tejet, ugye?” És a „már megint”-ek, „te mindig”-ek, „nem igaz, hogy”-ok sorjázását legalább egyszer zártad már az epéd mélyéről fölfakadó mosollyal tálalt „meg tudnálak fojtani, amikor ilyeneket mondasz”-szal? Ha a fenti kérdésekre kivétel nélkül dehoggyal válaszoltál, akkor a) nem vagy emberi életforma, b) potenciális pszichopata vagy, c) mars vissza a „Mi a kedvesemmel örök lelkitársak vagyunk!” fórumba.

Azoknak, akik valamelyest jártasak az angol nyelvű kortárs irodalmi életben, Gillian Flynn neve aligha kerülte el a figyelmét. Az amerikai írónő már az első regényével (Sharp Objects, 2006) bezsebelte a két legfontosabb angolszász krimidíj egyikét, a britek által osztogatott Dagger Awardot, a másik szakmailag igencsak mérvadó elismerésnek, az amerikai Edgarnak pedig a döntőjébe szavazták be. (Az utóbbit épp a minap nyerte el a Gone Girl elől Dennis Lehane a Live By Nighttal.) Második krimijét, a Dark Placest a Publishers Weekly 2009 legjobb könyvei közé sorolta. No és persze mindhárom regény filmjogai elkeltek már.

A Holtodiglanra a lapok, blogok, hangzatos twitter-accountok és önjelölt Facebook-megmondók lapáttal dobálják az elismerő jelzőket, a magyar kiadást is a kétmillió megvásárolt példánnyal hirdetik. Ha ilyesmi zajlik, és megüti a fülemet a „Letehetetlen!”, „Nemzetközi bestseller!”, no meg az első oldalon a kötelező Stephen King-ajánló (az az ember az ajánlói mennyisége alapján minden hónapban végigolvassa a kongresszusi könyvtár teljes állományát)*, akkor a rutinosabb olvasó kaviárral cipőt vikszoló és pezsgővel vécét öblítő marketinges keretlegényeket vizionál a könyv mögött, és nem szerzői géniuszt. A fura az, hogy a harmincas házaspár két tagjának egymást váltó monológjaiból drámai dinamizmust csiholó Holtodiglan esetében a legtöbb elismerő jelző nem hazudik. Vagy legalábbis nem nagyot.

A regény kivételesen hatásos működésének több oka is van. Először is: ez egy „kettő az egyben” regény, egy tipikusan 21. századi párkapcsolati dráma és egy csavaros pszichothriller arányos együttese. Ha a dráma felől nézzük, úgy egyszerre minősíthetjük a történetet Jeffrey Eugenides Házassági összeesküvés (The Marriage Plot, 2011) című regénye thrillerrel elegyített változatának vagy Szabó Lőrinc Semmiért egészen című verse (haha, szinte látom, ahogy pofákat vágsz!) prózai előadásának. (A magyar költészet története különben tobzódik a pszichothrillerekben, próbáld csak pölö Jack Nicholson vagy Michael Shannon hangján elolvasni a Szeptember végént vagy a teljes józsefattilát.) Egyszóval közelről, véreres szemekkel bámulhatunk bele két önzés párbajába. A másik  trükk a szöveg részéről az, hogy a párbaj ijesztően átélhető, bárki magára ismerhet néha az egyik, máskor a másik házasfél viselkedésében, véleményében, reakciójában – azaz a szereplők, Amy és Nick teljesen emberléptékűek. Két, a média digitalizálódásának sodrában állástalanná lett, New Yorkból Tom Sawyer háza tájára költöző, szülői segítséggel némileg deformált lelkivilágú újságíró (gazdag-szegény, városi-vidéki, akkurátus-hanyag, keményen küzdő-elkényeztetett stb.) egymásnak feszülését követhetjük figyelemmel, egészen addig, amíg a metaforikus vérszívásból a vérontás nagyon is valóságos eseménye, célja bontakozik ki. Pedig ők annyira összeillettek… Őket egymásnak teremtette az élet!

Amellett, hogy átélhetősége miatt akár katartikusnak is mondható (a feleségnek a „jó fej csaj” legendáját összefoglaló eszmefuttatása bízvást lehetne a 21. század nőneműinek háziáldása), a történetet sajátos módon áthatja valamiféle ádáz humor. Az olvasó a „bárcsak én is megcsináltam volna” felszabadító kárörömével nyihog föl, amikor egyik-másik fél ravaszul és méltón megtorolja a másik kisebb-nagyobb (de legtöbbször azért hétköznapi) aljasságát. (E mögött is a remekül megírt szöveg egy fondorlatos mechanizmusa áll, az, hogy szinte végig képes pingpongozni az olvasó rokonszenvével, ide-oda dobálni azt a két főhős között.) Az öröm ugyanakkor nem tartós, mivel (mint ahogy korábban is emlegettem) az egész ügyben van annyi ismerős elem, hogy mostantól bármilyen idillinek indult vagy annak tűnő kapcsolathoz könnyedén társíthassunk egy pesszimista olvasatot. Így aztán még az az érzelgősség határát súroló köszönetnyilvánítás is baljós kicsengésű lesz, amit Flynn a kötet végén a férjének címez. Ami engem illet, mégse az illúziókba klumpával beletaposás effektusában keresném a regény lényegét. Fogjuk föl inkább úgy, hogy Flynn egyszerűen csak végiggombolyította azt a szálat, amit mi egy-egy ösztönösen előtoluló, „te mindig”-kezdetű szurkapiszkával fölveszünk. Úgyhogy nekünk már nem kell. A Holtodiglan ugyanis megmutatta, hol lehet a vége a pitiáner torzsalkodásnak.

*Flynn könyvében ugyan nincs King-ajánló, de lehetne!

hétfő

Az élet Dávid Veron után

Olyan, mint a szakítás. Jó nagy, üres nyugalom.

Az elmúlt hónapokat ösztöndíjas kutatással és mindenféle pályázatok összegereblyézésével töltöttem, utóbbit olyannyira szenvedélyesen, hogy az e-mailek fölötti bőgés és a gyomorgörcsös ébredés is összejött, ami nekem viszonylag új tapasztalás. Szóval most egy ideig nem szeretnék pályázni, csak írogatni. Szerencsére van két konkrét, írnivalóan jó cél is.

Az egyik egy tévés forgatókönyv Rómer Flórisról. Ezen (némi év eleji előmunkálat után) az utóbbi hetekben kezdtem el nagy elánnal dolgozni. Sajnos a legjobb részt (150 éves régészlevelek olvasása a könyvtárban) már kipipáltam, innentől "csak" dolgozni kell, világ termelőerői, egyesüljetek.

A másik pedig egy regény, a Dávid Verontól kivett vakáció első lépéseként. Az agavés erőkkel már megtörtént a kiegyezés a történetet és az ötletet illetően. Ez annyit tesz, hogy a maguk brites módján lelkesedtek. (Azaz beleegyezően hümmögtek.)

És hogy miről szól a regény? A lényeget nyilván nem árulom el. A mellékelt képek azonban sejtethetik, hogy valami kissé másra edzek, mint a történelmi detektívesdi. Egyszeri kalandra, nem sorozatra. És nem tudom, kinek mekkora megnyugtatás, mindenesetre szólok, hogy ezúttal is maradok a kriminél.

Remélem, sokat találgattok majd teljesen esélytelenül :)












szombat

Világháború, első felvonás

Száz éve, 1914. július 28-án üzent hadat az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbiának.

Megemlékezésként és sok értelmetlen mi lett volna, ha helyett íme egy negyedórás, khm, "gyorsdráma".
(Még év elején írtam, közzé azonban itt és most teszem először.)










Interjúk

kedd

Szirén énekemmel

1. Napszemüvegben interjúzni tuskóság, de eszembe se jutott, hogy a fejemen van. 2. Leégés okán fogok kártérítést követelni az Ekultúrától. (Bármely értelemben.)

csütörtök

És állítólag a jeti is létezik!

Avagy a szövegfájl nem veszett el, de átalakult!
(Én persze csak akkor hiszem, ha majd nem csak fotón látom.)

hétfő

Írósimogatás: június 14. szombat, du. 3

Agave bungaló, Vörösmarty tér. Hozzatok esernyőt, ilyenkor szokott kitörni az időjárási apokalipszis.
Előtte persze véssétek föl a naptárba, segítségül itt a Facebook esemény linkje:
https://www.facebook.com/events/292779007563187/
Ez meg itt a térkép (szokásos hely, a Váci u. torkolata.)



szombat

Előrendelhetőség

Úgy látszik, a regény el van vetve, és már nincs lehetőség visszacsinálni, ami pedig a "miért nem húzódtál meg szépen egy sötét sarokban" jellegű szolid pánikpillanatokban gyakran eszembe jut.

Mivel AZ ARANY CIMBI kb. a másfélszerese az eddigi Dávid Veron-könyveknek, az ára nem maradhatott a lélektanilag tetszetősebb háromezres határon belül, a plusz 130-150 oldal plusz ötszáz pénzt jelent, ami relatíve apróság, de saját tapasztalatból tudom, hogy egy könyv ára semmiképp se két fillér, szóval tán érdemes előrendelni, mert úgy 20-35%-kal kevésbé fájdalmas. Íme pár lehetőség, meg persze a Könyvhéten is kinéz majd egy 20% legalább:






(Asszen, lesz e-változat is, de arról majd akkor, ha tényleg.)